Szezámlisztes, ötfűszeres gluténmentes torta
2016. november 26. írta: Galagonya13

Szezámlisztes, ötfűszeres gluténmentes torta

Egy gluténmentes rendezvényre sütöttem meg ezt a tortát, amit a próbanapon tejcsokival (ez látható a képen), élesben pedig étcsokival csináltam. Egész más lett a kettő, de a szavazatok alapján nem eldönthető, hogy melyik a jobb. (Nekem az étcsokis jobban ízlett. :-) ) Így aztán mindkettőt ki kell próbálni! ;-)

A lekvár is változtatható, a tejcsokis változathoz rebarbarát, míg az étcsokishoz sárgabarackot választottam.

dsc_8960.jpg

Hozzávalók (24 cm-es tortaformához):

15 dkg ét- vagy tejcsokoládé
12,5 dkg vaj
5 tojás szétválasztva
12,5 dkg cukor
15 dkg szezámmagliszt
1 púpos tk. sütőpor
1 ek. kínai ötfűszerkeverék
20 dkg házi lekvár (rebarbara, sárgabarack, vagy valami más savanykás)

A sütőt előmelegítettem.

A csokoládét a vajjal együtt megolvasztottam mikróban, vagy vízgőz fölött is lehet. A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját a cukorral habosra kevertem, míg a fehérjét önmagában kemény habbá vertem. Amikor kihűlt a csokis vajas keverék, hozzáadtam a lisztet, a sütőport és a fűszert, majd belekevertem a cukros tojássárgáját. Ezután óvatosan beleforgattam a fehérjehabot.

Légkeveréses sütőben 30 percig 170 fokon, vagy alul-felül sütéssel, középen 150 fokon 45 percig kell sütni.

A kisült, még meleg tésztát villával megszurkáltam, majd lekvárral bőségesen megkentem.

dsc_8972.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egykiskonyha.blog.hu/api/trackback/id/tr3012000826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása