Nutellás fonott kalács
2011. április 17. írta: Galagonya13

Nutellás fonott kalács

Kalácsszezon van. Ennek örömére sütöttem én is tegnap este egy nutellás változatot.  Idén először reggeliztünk a teraszon a szolid napsütésben. A foszlós kalács egy pohár tejjel, mennyei volt!

Az alapreceptet (fahéjas változatban) Limara pékségében olvastam, de változtattam rajta, mert múlt héten a próbaverzió nem az én szájízemnek megfelelően sikerült.

Öcsémnek ajánlom, mert olyan lett, mint amit régen a boltban vettünk és nagyon szeretett. Bár tudom, hogy ő még így is megkenné egy réteg nutellával. :)

 

Hozzávalók:

60 dkg liszt

4 ek. cukor

1 tojás

1 tojás sárgája

40 g vaj

egy csipet só

3 dl tej

5 g szárított élesztő

bő fél üveg nutella

 

Tetejére:

1 tojás

2 ek. tej

 

Az élesztőt felfuttattam 1,5 dl tejben, majd ezt és a maradék tejet, valamint a nutella kivételével minden más hozzávalót összegyúrtam. Addig dagasztottam amíg selymes tésztát nem kaptam. Kb. másfél órát hagytam kelni, aztán három részre osztottam a tésztát.

A részeket 3 mm vastag téglalappá nyújtottam lisztezett felületen, de vigyáztam, hogy ne legyen túl lisztes, mert akkor nem tapadnak össze a fonáskor a "szálak". Kicsit hosszabbra nyújtottam őket, mint a téglatest sütőformám. A lapok felületét megkentem nutellával, majd feltekertem őket, így hosszú rudakat kaptam. A három szálat szépen összefontam és a fonatot belehelyeztem a formába. Így még egy fél órát hagytam kelni, majd a tetejét 1 tojás és 2 ek. tej keverékével kentem meg (amiből persze nagyon sok kimaradt). Előmelegített 160 fokos légkeveréses sütőben sütöttem 40 percig.

A bejegyzés trackback címe:

https://egykiskonyha.blog.hu/api/trackback/id/tr232833192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása