Káposztás, csirkés rétes
2016. február 17. írta: Galagonya13

Káposztás, csirkés rétes

Úgy emlékszem, hogy ilyet gyerekkoromban ettünk, de lehet, hogy máshonnan van az ízkombináció emléke. Mindenesetre a karamellizált káposzta és a csirkehús nagyon jól megtalálták egymást.

Hozzávalók:

1 kg fejes káposzta
1 kg filézett csirkecomb
1 csomag réteslap
3 ek. hidegen sajtolt szezámmagolaj
3 ek. kristálycukor
3 ek. tejföl
1 tojás
sok bors

A hozzávalók 3 rúd rétes elkészítéséhez elegendőek, ami pont egy zacskó tészta volt.

p1230067b.JPG

A csirkecombot filézve, sózva, borsozva berakom a sütőbe, légkeveréses funkcióra, 180 fokra, 30-40 perce. Én nem akartam filézni, úgyhogy csonttal együtt raktam be sülni, és a megsült combokról szedegettem le könnyedén a húst.

A káposztát lereszelem, lesózom. A szezámmagolajat felforrósítom és rászórom a cukrot. Megvárom, amíg karamellé olvad, addig nem nyúlok hozzá, mert kikristályosodna. A sós káposztát kicsavarom, hogy a víz egy részétől megszabaduljak, majd a serpenyőbe szórom. Óvatosan, lassan összeforgatom a karamellel, majd hagyom egy kicsit főni-pirulni.

A csirkehúst felaprítom és belekeverem a káposztába. Az első réteslapot kiterítem egy konyharuhára és megkenem tejföllel, majd ráhelyezem a másodikat. Arra is tejfölt kenek, majd a harmadik lapot is rásimítom, hogy jól összetapadjanak. A husis-káposztás tölteléket hosszában végig ráhalmozom, majd a konyharuha segítségével feltekerem. Ezt az egész sorozatot megismétlem még kétszer, és a három rétest egymás mellé rakom, majd a tetejüket megkenem tojással. A már meleg, 180 fokos sütőben kb. 20 percig sütöm őket. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egykiskonyha.blog.hu/api/trackback/id/tr628399912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása